Lehet valakinek fura lesz a bejegyzés témája és nem fog vele egyetérteni, de alapból szerettem volna írni róla, azok után pedig, hogy egy random nő nekem állt az utcán, hogy „Ezt azért nem kéne!”, mert hát társadalomban élünk és ne terjesszünk már ilyet, gondolhatjátok, csak azért is meg akarom fertőzni vele a népet. Egyébként magáról az esetről is lehetne kisregényt írni, annyira felháborító és nevetséges volt, konkrétan azt is megkaptam, hogy szüljek inkább gyereket, mintha a kettő összefüggne.
No de miről is lesz szó? Vettünk Mochinak egy kocsit és szeretném veletek megosztani, milyen érvek állnak mögötte és milyen tapasztalatokat szereztünk. Amiatt is érzem fontosnak ezt a bejegyzést, mert én többnyire úgy érzem Magyarországon, hogy sokszor nincs elfogadás, legyen szó bármiről, és ez is egy olyan dolog, amivel én például eddig nem találkoztam az utcán és minket is rendszeresen megnéznek miatta. Valamint remélem tudok segíteni annak, aki hasonló helyzetben van, mint mi voltunk.
Kezdésként akkor jöjjön az egésznek a kiindulópontja. Mochi sajnos nincs hozzászoktatva a nagyobb túrákhoz, kirándulásokhoz, ugyanis amikor nyaraltunk vagy túráztunk mindig anyáéknál volt. Kisebb kirándulásokra vittük csak. A másik probléma, hogy már nem is nagyon lehetne, ugyanis már csak idősebb, ráadásul mindkét hátsó lába műtve volt térdszalagszakadás miatt, és sajna, ha belemerül nagy játszadozásba, ugrálásba, utána szinte mindig sántikálás a vége. Így amikor vele mentünk valamerre, mindig rövidebb távokat tudtunk csak megtenni, aztán cipelni kellett.
Az utóbbi időben azonban úgy alakultak a dolgok, hogy többnyire vele mentünk több napos kirándulásokra is, mert nem tudtak volna anyáék rendesen vigyázni rá. Ezzel viszont alapból jön sok lemondás, hiszen több hely, látnivaló nem kutyabarát. Hogy ne kelljen még amiatt is kihúzni dolgokat, mert nem bírja, agyalni kezdtem a megoldáson.
Aztán egyszer láttam olyan kutya hátitáskát, amely nagyobb kutyáknak is alkalmas. Először ezekkel szemeztem és próbáltam róluk információkat gyűjteni. Mert habár cuki és szintén hasznos, nálam ott van nagy kérdésként, hogy ez mennyire egészséges vagy kényelmes a kutya számára.
Ezután pedig szembe jött velem a kutyakocsi. Bevallom először nekem is a gondolataim között szerepelt, hogy ki mernék-e vele menni emberek közé, de hamar arra jutottam, nem nagyon érdekel, mások mit gondolnának. Így hát felvetettem az ötletet Pistinek és felsorakoztattam a pozitív érveket mellette, amik habár nem győzték meg teljesen, de nem akart lebeszélni róla. Viszont az első használat után már ő is csak azt mondta, hogy ez nagyon praktikus.
Jöjjenek is a pozitívumok:
- Kényelmesen el tud benne lenni, akár ülni, akár feküdni szeretne.
- Egyáltalán nem kell cipelni.
- Van alul kis tárolója, amibe magunknak és Mochinak is tudunk cuccát betenni, ami szintén könnyít a súlyokon.
- Nyáron forróságban, télen sózott úton stb., ahol nem szívesen sétáltatnánk, akkor is el tud kényelmesen nézelődni a kocsiból és kíméljük a kis mancsait.
- Hasonlóan az olyan füves részen, ahol féltem a kullancsoktól, szintén védve van. Ugyanis Mochi tuti, hogy odamegy az út mellett is pont ahhoz a részhez, ahol rámásznak a vérszívók.
- Könnyebben tudunk bármit csinálni mellette, nem kell állandóan fogni a pórázt. Ha valahol megállunk pihenni vagy bármi ügyet kell intézni, akkor is nyugodtan el tud feküdni benne, nincs senkinek láb alatt, és még azzal kapcsolatban is nyugodtak lehetünk, hogy tiszta helyen fekszik. (Itt most ne értsetek félre, nem vagyok túl finnyás, egyszerűen csak láttam már eleget, hogy tudjam, mik lehetnek bárhol egy város utcáin, és mivel csak feljön az ágyra néha és nem fogom minden séta után fullosan megfürdetni, így valahogy jobb a tudatnak.)
- Mi még terepen is kipróbáltuk és nyilván vannak nehézségek, de eddig még kibírtak mindent a kerekek.
- Összehajtható, így könnyen szállítható és nem is nehéz, ha esetleg valahol fel kéne venni.
- + Képkészítéshez még telefontartónak is ki lett próbálva. :D
Hátrányok, amik mondjuk elég nyilvánvalóak, de szerintem a pozitív tulajdonságok abszolút felülmúlják őket:
- Ha elindulsz a kocsival, akkor meg kell oldanod vele mindenhol a közlekedést. Ahogy írtam, kipróbáltuk már terepen, olyanon is, ahol voltak annyira köves részek, hogy nem lehetett tolni, pláne, ha Mochi benne volt. De azokat is megoldottuk. Mochi az ilyen részeken sétál, a kocsit pedig fel lehet venni, nem túl nagy és nem is túl nehéz, szóval teljesen kibírható, mégha nem is a legkellemesebb. Cserébe tízen pár kilométert tudtunk menni, ami a kocsi nélkül több mint a felére redukálódott volna és már lehet akkor is kellett volna ölbe venni.
- Megnéznek az emberek. De szerencsére legtöbbször Mochi van a figyelem középpontjában, ennek ellenére számomra kicsit kényelmetlen, viszont próbálok úgy tenni, mintha észre se venném. Azonban többnyire csak mosolyognak rajta az emberek, hogy milyen cuki, a nőn kívül, akit az elején említettem, senki nem szólt be.
Összegezve tehát, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki hasonló helyzetben van, mert remek érzés, hogy ott lehet velünk Mochi, mehetünk addig, míg mi el nem fáradunk, és ő is nagyon élvezi az első pillanattól kezdve, nézelődik, szaglászik egyfolytában.
Magáról erről a kocsiról annyit, hogy teljesen zárttá lehet tenni, ugyanakkor elől és hátul is ki lehet cipzárazni egy részét, valamint van benne rövid póráz is, amit rá lehet csatolni a hámra.
0 Komment